Diavetítés

Betöltés...

Idézet

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Jn 3,16
Templomunk
Az első jelentés 1595-ből származik. 1675-ben az itt táborozó császári katonaság zaklatásai miatt egy időre elnéptelenedett a falu, és elpusztult a régi templom.

A török kiűzése után visszatértek Emőd református lakói, és felépítettek fából és sövényből egy imaházat. Új harangláb épült 1777-ben, teljes deszkázata egy év múlva készült el.

A Türelmi Rendelet hozta meg a híveknek az új templom építésének idejét. 1799 március 30.-án elhelyezik az alapkövet, és elkezdődik az építés, majd 1811-ben fejezik be a késő barokk stílusban.

Az 1882. évi tűzvészben a templom szinte teljesen leégett, de hamarosan helyreállították. A II. világháborúban legsúlyosabban a torony sérült. Ennek helyreállítása után templomunk elnyerte mostani arculatát. Sík vakolt mennyezete van, és a 12x34 méteres belsejében 450 ülőhely van. Hat regiszteres orgonáját Angster József építette 1909-ben. A templomtorony 33 méter magas. Istentiszteletre két harang hívogat: egy 190 kg-os (Budapesti Harangművek 1923) és egy 180 kg-os (Eger 1818, Jusztel János öntötte).