|
Az egyháztagság feltételei. Az egyházközség teljes jogú tagja az a felnőtt, konfirmált személy, aki reformátusnak vallja magát, kifejezi egyháztagság iránti szándékát, és évente legalább egyszer anyagilag is támogatja gyülekezetét. Támogatásának módjai. Egyházfenntartói járulék évente egyszer fizetendő az egyháztagok részéről, mindenki saját maga határozza meg a mértékét. A bibliai mérték a tized, amit nem teszünk azonban senki számára kötelezővé. Zsinatunk határozata szerint a hívek figyelmébe ajánljuk, hogy legalább éves jövedelmük 1 %-ával támogassák egyházukat (ez nem összetévesztendő a szja felajánlható 1 %-ával, ami közegyházunkat támogatja, és aminek másik 1 %-ával Alapítványunk is támogatható). Befizethető a lelkészi hivatalban legalább a presbitérium által meghatározott minimális összeg az év szeptember 15-ig, hogy a kötelezettségeinknek maradéktalanul eleget tehessünk. Ezt követően csekket küldünk az addig befizetést még nem tett egyháztagoknak, amit kérünk legkésőbb december végéig befizetni. Egyházközségünket támogatja az istentiszteleten adott perselyadakozás, a valamilyen cél megjelölésével adott céladományok és az Isten dicsőségére adott hálaáldozati adományok is.Átutalási számunk, ahol egyházfenntartó járulék vagy adomány tehető: 11734004-20428185 (OTP Miskolci Fiókja)
|